Nyelvrák szövettani eredménye, sugárkezelés

Már írtam önöknek és nagyon szépen megköszönöm válaszukat. Most pontosan elolvastam édesapám szövettani eredményét, melyet közölnék.

Jobb oldali hemiglossectomias preparatum a nyelv felszínét borító többrétegű el nem szarusodó laphámmal, ill. ízlelőbimbókkal, egy területben kifekélyesedéssel, mely alatt az izomrostokat, ill. a zsírszövetet infiltráló atypusos laphám mélyen infiltrálja. A daganatsejtek kifejezett magpolyorsphismust mutatnak, számos daganatos óriássejt is megfigyelhető. G4 T2 N0 M0

Tehát a pontos szövettani eredmény ez lenne. Mennyire súlyos, vagy milyen stádiumban lett kezelve? Milyen esélyekkel néz a gyógyulás felé 50gy sugárkezelést követően? Az eredmény jelenti-e azt, hogy már szóródott a daganat?

Önmagában ebből az eredményből még nem következik az, hogy szét lenne szóródva a daganat. Az N0 (N = node, nyirokcsomó) azt jelenti, hogy a szövettani vizsgálat során feldolgozott nyirokcsomóban nem találtak áttétet. Az M0 (M = metasztázis, áttét) jelenti, hogy nem ismert távoli áttét.

Ez összességében még korai stádiumnak tekinthető, hiszen sem a környéki nyirokcsomókban, sem a szervezetben – a küldött információ alapján – nem volt kimutatható áttét. Ezek a tényezők növelik a gyógyulási esélyt. A most adott műtét utáni sugárkezelés célja az, hogy a helyi (ill. környéki) kiújulási kockázatot csökkentsék, mert az a fenti eredmények ellenére is fennáll.

Kapcsolódó cikkek:
Szájüregi daganatok
Daganat a szájban: a halogatás végzetes lehet
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések

Előzmény:
Nyelvrák, érbetörés, megszakított sugárkezelés

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Nyelvgyökrák kifakadt áttét
Nyelvgyökrák, majd tüdőrák
Nyelvgyökrák: végleges nyelvduzzanat?
Fej-nyaki daganat biológiai terápiája
Fej-nyaki tumor: van-e esély a gyógyulásra?

Nyelvgyökérrák kiújulás – 2.

Nyelvgyökérrák, tumor kiújulása
Nyelvgyökrák, sűrű nyálképződés
Mikor tekinthető egy nyelvgyökrák gyógyultnak?
Nyelvgyökrák kezelése és esélyei
Nyelvgyökrák: műtét helyett más protokoll
A szájüreg állapotfelmérése
Afták, herpesz és szájrák
Csomó a nyelv alatt
Belső szemölcs a szájban

Szájrák és tüdőrák tünetek?

Áttétes szájüregi rák?
Szájüregi rák, bajok az evéssel
Ínyvérzés, gyengeség
Bölcsességfog és szájrák
Alapos szájüregi szűrés
Nyelvgyökrák fájdalmai
Fekélyes nyelv fájdalma
Duzzanat a nyelvben
Nyelvgyökrák, nyílt seb
Nyelvgyökrák szesszel, cigivel
Nyelvgyökrák
Kezelések és alkohol

Top