pT4 vastagbélrák kilátásai (jelige: Nagynéni)

Családtagomnál vastagbélrákot diagnosztizáltak 1 hónappal ezelőtt, sürgősségi állapotban került kórházba, majd pT4 nagyságú daganatot távolítottak el (a környezetében a petevezetéken kisebb áttétek voltak, ezt is eltávolították). A műtéttel sztóma kivezetést is végeztek. A műtétet követően 1 héten belül erős fájdalmakkal újabb műtéten kellet átesnie, 1 méter hosszúságú vékonybelet távolítottak el, elhalt. Ez már több mint egy hete történt, az állapota jelenleg stabil, otthon lábadozik. A szövettani eredménye L0, V0, G2. Ezen a héten kapjuk meg az onkológusok által javasolt kezelést, mivel komolyabb szívbetegség is fenn áll, valamint nagyon vékony, gyenge a beteg kérdéses, hogy mit fognak javasolni. Az lenne a kérdésem, hogy mire lehet számítani, a statisztika alapján hány évet tölthet még velünk a nagynéném (60 éves)?

Levele alapján még megközelítőleg sem lehet információt adni a várható túlélésről, részben mert nem ismert, hogy vannak-e távoli áttétek (pl. májban, tüdőben, stb.), részben nem teljesen világos, hogy a hasból minden látható daganatot sikerült-e eltávolítani, vagy láttak olyan elváltozás(ok)at még a hasüregben, amelyeket (pl. a hashártyán történt daganatos szóródás miatt) műtét-technikailag nem lehetett eltávolítani. Mindez befolyásolhatja, hogy milyen kemoterápiás kezelést (vagy kezelési kombinációt) javasolnak a műtét után, s hogy ezt adjuvánsnak gondolják (vagyis amikor nincs látható daganat a szervezetben, csak mikrometasztázisok (szabad szemmel nem látható kis áttétek) valószínűsíthetőek, vagy palliatívnak (amikor ismert áttétek mellett a daganatos folyamat terjedésének, szóródásának lassítása, gátlása a kezelés célja).

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:
Vastagbélrák és végbélrák
Sugárkezelés: felkészülni testben és lélekben
Sugárterápia: tumorpusztítás és tüneti kezelések
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
KRAS vizsgálat a hatékonyabb kezelésekért
EGFR: célzottan gátolják a rákos sejtburjánzást
A vastagbélrák és a végbéldaganat stádiumai
Vastagbélrák és végbélrák: különbségek a gyógyításban
Érgátlással is küzdenek a vastag- és végbélrák ellen
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Végbélrák tüdőáttéttel: Avastin kezelés helyett műtét?
Végbélrák: kell műtét előtt sugárkezelés?
Rectum adenocarcinoma
Újabb rosszindulatú daganat? – végbélrák után
Végbél rosszindulatú daganata
Végbélrák szövettani lelete
Végbéldaganat kontroll rectroscopia
Vaskosabb rectum daganateltávolítás után
Vastagbélrák, vaskosabb rectum
Vastagbélrák CT eredménye
Végbéldaganat kontrollvizsgálatok
Végbélrák, RFA, Erbitux
Végbéldaganat kórszövettani lelete
Végbélrák műtét utáni szövettana: nyirokcsomó
Végbéldaganat műtét utáni hasmenés
Végbélrák várható kezelése
Végbélrák májáttét: kras vizsgálat, célzott terápia
Májáttétes végbélrák CT vizsgálata
Áttétes végbélrák nagy fájdalmai
Végbélrák és áttétek
Végbélrák kiújulása nyirokcsomókban
Végbélrák: rosszul sikerült sztóma?
Végbélrák: sztóma és biopszia
Végbélrák utókezelése
Áttétes végbélrákos beteg
Kérdés vastagbélrákról
Áttétes vastagbélrák
Gyorsan növő vastagbélrák műtéte
Vastagbélrák biológiai terápiája
Vastagbélrák gyógyszeres kezelése
Vastagbéldaganat és sztóma
Bélelzáródás veszélyei
Vastagbélrák: lejárt az idő?
Sztóma után állandósult hasmenés
Sztómazárás után
Bajok a visszahelyezett végbéllel
Vastagbéldaganat és stoma: elrontott műtét?
Záróizom ingerület
Vastagbélrák a családban
Vastagbélrák terápiája
Csontáttétes végbélrák

Top