Rákgyógyítás rákmagazin megrendelése

A tévében elhangzott, hogy lehet rendelni a honlapjukon ingyenes rákmagazint. Nem találom, hogy hol kell, kérem küldjék el részemre, nagy szükségünk lenne rá.

Az ingyenes, s hirdetések nélküli Rákgyógyítás magazin elérhető az onkológiai centrumokban és egyre több betegszervezetnél, emellett orvosi rendelőknek, egyesületeknek és magánembereknek egyaránt lehetőségük van a postai megrendelésre is. Ehhez – amint az 2010. december 7-én, kedden a Magyar Televízióban is elhangzott – mindössze egy felbélyegzett válaszborítékot kell küldeni a szerkesztőség 6723 Szeged, Építő u. 3/a címére. A honlap az interjúban úgy került szóba, mint ahol megtalálható a megrendelési cím.

Betegklubok több lapszámot is igényelhetnek, s a lehetőségekhez képest a kiadó a korábbi lapszámokat is biztosítja. A szerkesztőség azt kéri, hogy a megrendelők pontosan megcímzett, a postákon megvásárolható A/5-ös méretű, zöld színű, súlykorlátozás nélküli (2010-ben 155 forintba kerülő) válaszborítékot adjanak postára, mert ekkora a magazin mérete, s ebben akár több lapszám is egyszerre küldhető.

A megrendelőknek érdemes akár egyszerre több borítékot is postázniuk, mert a megmaradó borítékokat a szerkesztőség megőrzi, s egy-egy újabb lapszám megjelenésekor azt abban automatikusan postázza.

Kapcsolódó cikkek, az eddigi magazinok tartalma:
2010. tél: Meddig és miként élhetünk tovább?
2010. ősz: Miért lesznek áttétek?
2010. nyár: Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban
2010. tavasz: Rák vagy rokkantnyugdíj?
2009. tél: A betegség értelme és ára
2009. ősz: Sorstársak közösségben
2009. nyár: Óvatosan a diétákkal!
2009. tavasz: Kockázatos ígéretek, virágzik a csodaszerpiac
2008. tél: Nem fájhat örökké
2008. ősz: Kemoterápiás „rózsák és tövisek”

Top