Szétterjedt tüdőrák (jelige: Mit lehet tudni?)

Édesapámnál tüdőrákot diagnosztizáltak nagy nehezen. Azt mondták, hogy ha a „fél” tüdejét eltávolítják, azzal a daganat is eltávolítható. Műtét során kiderült, hogy úgy rátelepedett a nyelőcsőre a daganat, hogy nem tudják eltávolítani. Meglehetősen sorsára hagyták apámat.

A kezelő orvossal a minap sikerült szót váltani. Nem vallották be közvetlenül a műtét után, hogy sokat nem tudnak tenni. Furcsa, hogy nem szóltak arról sem, hogy a daganat nem csak a nyelőcsőre terjedt rá, hanem egy bordájából egy jó darabot teljesen eltüntetett. Ezt onnan tudtuk meg, mivel fájdalmai nem szűntek, azt gondoltam mégis vannak reumatikus problémái és elment a reumatológiára, ahol nem csináltak mást, csak készítettek pár röntgent. Azon látszott, hogy hiányzik kb. 10 centi a bordából. Ezért kérdeztünk rá, az hova tűnt.

Kérdésem az lenne, hogy a csontáttétet a vizsgálatok során észre lehet venni teljes bizonyossággal? Tényleg igaziból akkor látni a daganat kiterjedését, ha felnyitják az adott területet?

A beteg panaszai, tünetei sejtethetik, hogy a csonttal van probléma, ugyanakkor csontizotóp vizsgálat, célzott röntgenvizsgálat, megfelelő technikával végzett CT és MR vizsgálat segíthet felfedezni azt, hogy a csont valóban daganatos átépülés miatt károsodott.

A műtét előtti képalkotó vizsgálatok sokszor már mutatják, hogy a daganat mennyire kiterjedt, de nem minden esetben. Gyakran valóban csak a műtétnél lehet eldönteni, hogy van-e esély olyan beavatkozás végrehajtására, amely teljes mértékben eltávolítja a látható daganatot. Amennyiben a daganat összekapaszkodik a nyelőcsővel, vagy más fontos szervekkel, akkor valószínűsíthető, hogy még a „fél tüdő” eltávolításával, valamint más fontos szervek csonkolásával sem lehet teljes mértékben eltávolítani a daganatot.

Az áttétes tüdőrák esetén – a szövettani eredménytől függően – általában szisztémás, vagyis a teljes szervezetet kezelő terápiát (kemoterápiát és úgynevezett célzott kezeléseket) szoktak alkalmazni, így lassítva a rákos sejtek osztódását és a betegség rosszabbodását.

Az igazolt csontáttétek esetén tablettában vagy infúzióban adott biszfoszfonát kezelést is szoktak alkalmazni, amely késlelteti az úgynevezett „csonttal összefüggő események” (például törések, csigolya összeroppanás) kialakulását. Amennyiben édesapjának vannak fájdalmai, ezek megfelelő csillapítása is szükséges.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Fájdalomcsillapítás
Csontfájdalmak sajátos kezelése
Csontáttétek a daganatos betegségben
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Négy ráktípusban vethető be az érgátló terápia
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák, utolsó hónapok
Áttétes tüdőrák: nyomásfokozódás
Áttétes tüdőrák, agydaganat
Tüdőrák: furcsa viselkedés, agyi áttét?
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Reménytelen tüdőrák?
Kissejtes tüdőrák

Top