Tüdőrák: áttét, elesettség, végstádium

Apósomnál tüdőrákot diagnosztizáltak elsődlegesen, ebből lett egy áttét a májra. Sajnos segíteni nem tudnak rajta az orvosok, azt mondják már nincs értelme műteni. Az orvosa fájdalomcsillapító tapaszt írt fel neki, felkelni már nem tud a papa, pelenkázni kell és 24 órás ellátást igényel.

Azt szeretném kérdezni, hogy mire számíthatunk, mennyi ideje lehet hátra a papának, és hogy tudunk segíteni neki, hogy ne szenvedjen és ne legyenek nagy fájdalmai?

Apósánál több szervet érintő daganatos betegség áll fenn. Az elsődleges daganat (tüdőrák) műtéti eltávolítása nem hozna gyógyulást, hiszen más szervben is jelent meg már áttét. Leveléből az sejthető, hogy a szervezetet súlyosan legyengítő, előrehaladott folyamatról van szó, hiszen a beteg teljes ellátást igényel.

Ilyenkor nagyon fontos a megfelelő fájdalomcsillapítás, az alkalmazott fájdalomcsillapító dózisának szükség szerinti – akár naponkénti – emelése, az esetlegesen jelentkező áttörő fájdalmakra a tapasz mellé olyan egyéb gyorsan ható készítmény rendelése (kúp, gyorsan felszívódó tabletta, csepp, injekció), amellyel az esetlegesen hirtelen jelentkező fájdalmakat meg lehet szüntetni. Amennyiben ismételten és naponta többször jelentkezik fájdalom az alkalmazott tapasz ellenére, akkor ennek dózisát szokták emelni, amelyre mint írtuk, akár pár naponta is sok kerülhet. Azt, hogy mennyi ideje van hátra apósának, nem tudjuk megmondani.

A fájdalomcsillapítás mellett fontos a gondos, odafigyelő ápolás, a beteg kényelmének, komfortigényének lehetőségek szerinti biztosítása és természetesen az érzelmi háttér, amit egy család adhat – még akkor is, ha a családtagokat is testileg-lelkileg megviseli a kialakult helyzet.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Fájdalomcsillapítás
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: sejtmérgektől a célzott kezelésekig
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Áttétes hörgőrák, tumoros láz
Tüdőrák: kemoterápia 55 kilós férfinál?
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet 
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről

Top