Tüdőrák IV. stádium, áttét a mellhártyán, mellékvesén

Nagybátyám 50 éves, 64 kilogrammos és 1,75 méter magas, tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A jobb lebenyben IV. stádiumú rákot diagnosztizáltak és már sajnos átterjedt a másik lebenyre, a mellhártyára és a mellékvesére, ahol súlyosabb III. stádiumot állapítottak meg az orvosok. A tüdeje feltelt vízzel, 2 liter vizet szívattak le. Az orvosok azt mondták, talán újra fel fog telni. Ez idő alatt száraz köhögése volt, enyhe fájdalomcsillapítót, Ventolin sprayt és Spiriva kapszulás inhalátort írtak fel az orvosok. A szövettani eredményre még 2 hetet várnunk kell. A kérdésem az, hogy ebben az esetben mire számíthatunk, milyen tünetei vannak ennek a betegségnek és körülbelül mennyi időt tölthetünk vele?

Abból, amit leírt levelében, egy a szervezetben szétterjedt, több szervbe áttéteket adó rákos betegség képe látszik, hiszen a daganat a mellhártyára, mellékvesére is adott áttéteket. A mellkasi folyadék a tüdőben valószínűleg a mellhártyai áttéttel függ össze: a mellhártyán lévő daganatos sejtek termelnek folyadékot, s ez okozza a mellhártya két lemeze (a tüdőre tapadó és a mellkasfalra belülről tapadó) között a folyadék felszaporodást, ami összenyomja a tüdőt és így nehézlégzést okozhat, ezért kerülhetett sor a lebocsátására.

Bizonyos esetekben, igen gyakran mellkas-csapolást igénylő mellkasi folyadékoknál van lehetőség arra, hogy a két mellhártya lemezt összetapasszák, ott úgynevezett steril gyulladást alakítsanak ki egy anyag befecskendezésével, s így nem tud folyadék termelődni. Ezt a tüneti beavatkozást pleurodézisnek hívják.

A tünetek elsősorban attól függnek, hogy a daganatos betegség hol támadja meg a szervezetet. Amennyiben például elsősorban a tüdőben van daganatos szóródás, akkor elsősorban a légzést befolyásolhatja, ha csontáttéteket okoz, akkor csontfájdalmat, csonttöréseket okozhat, egy esetleges agyi áttét (ami tüdőráknál sajnos elég gyakori) pedig nagyon különféle és súlyos idegrendszeri tüneteket, bénulásokat eredményezhet, függően attól, hogy a daganatos góc vagy gócok hol helyezkednek el az agyon belül.

Azt, hogy pontosan mi várható, s főleg, hogy a betegnek mennyi ideje van az életéből, még részletesebb adatok ismeretében is nehéz megmondani. Fontos a szövettan ismerete, ugyanakkor az is hogy a beteg az alkalmazott onkológiai kezelésre hogyan reagál. Azonos stádiumú, szövettanú betegeknél is jelentős különbségek lehetnek abban, hogy a daganatgátló kezelés mennyire képes lassítani a daganatos folyamat rosszabbodását, illetve képes-e megkisebbíteni a képalkotó vizsgálatokon látható daganatos gócokat.

Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.

Kapcsolódó cikkek:

Tüdőrák
Metasztázisok az agyban: a koponyában nincs helye a tumornak
Csontáttétek
Tüdőáttét: az egyik leggyakoribb metasztázis kezelése
Mire jó a tüdőszűrés?
Egyes tüdődaganatokban is hatásos az érgátlás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Áttétek: gátat kell vetni a rák szétterjedésének
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Célzott biológiai terápiák tüdőrákban
Kemoterápia: a kezelések ütemezése is befolyásolja az eredményeket
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellhártya-áttétes tüdődaganat
Sok áttétes tüdőrák
Tüdőtumor, mellkasi nyirokcsomó áttétek, CT lelet
Tüdőrák: tudatzavar, agyi áttét?
Agyi áttétes tüdőrák alternatív kezelése
Adenocarcinóma: agyi áttétes tüdőrák
Tüdőrák agyi áttéttel
Tüdőrák agyi és gerinc áttét

Tüdőrák, tüdőtágulás: miért nem műtik meg?
Tüdőrák: miért nem kezelik?
Vajdasági tüdőrák kezelése
Tüdőrák kilátásai
Laphámsejtes tüdőrák
Édesanyám tüdőrákos, mire számíthatunk?
Tüdődaganat, fájdalomcsillapítás
Tüdőrák: miért csak egy nap a kemoterápia?
Tüdőrák, agyi áttét, sugárkezelés
Tüdőrák, agyi áttét, morfium, haláleset
Tüdőrák: sugár, valós kilátások
Áttétes tüdőrák, 59 éves férfi
Tüdőrák kombinált kezelése
Tüdőrák: kemoterápia 55 kilós férfinál?
Tüdőrák gyógyszere
Kissejtes tüdőrák terápiája
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről
Tüdőrák agyi áttéttel
Tüdőrák – szétterjedt áttétekkel, végső stádiumban
Tüdőrák végső stádium, hospice szolgálat
Agyban áttétes tüdőrák
Nagysejtes tüdőrák, agyi áttétek
Tüdőtumor, 20 áttét az agyban
Agyi áttétes tüdőrák
Agyi áttétes tüdődaganat
Tüdőrák, agyi és más áttétek

Top