Tüdőrák végstádium: mire lehet számítani? – 2.

Az elmúlt kérdésem nagyon általános volt, most pontosítanék. Az ismerősöm agyában áttét nincs, több vizsgálat nem szükséges. Kb. 35 kg-ot fogyott, enni nem eszik, nyelésével problémák vannak, folyadék nagyon kevés jut be a szervezetébe, mivel nem mindig tudja lenyelni. Állandó rosszullétei vannak, a daganat egy hónapja a háromszorosára nőtt. 5 napja nem eszik, köpete és vizelete néha véres.

Állapota nagyon gyenge, egy hete olyan állapotba került, hogy 40 órán keresztül agresszív volt, nagyon nagy fájdalmai voltak, idegorvos látta, de idegileg nincs baja. A morfiumadagját nem emelték meg, mivel a szervezete nem bírná.

A stádium végénél járunk, kérem Önt, segítsen mire lehet számítani, milyen problémák adódhatnak még, hiszen egyszer jobban van, egyszer rosszabbul.

Valószínű az agyi áttét irányában történő vizsgálat az észlelt agresszió miatt történt, személyiségváltozást is okozhatnak ugyanis az agyi áttétek. Csak a leírása alapján nem lehet megmondani, hogy pontosan mitől jelentkezett ez az agresszív időszak. Okozhatja kiszáradás, agyi keringészavar is, de okozhat zavartságot a vér magas kalcium szintje is, ami csontáttétes betegeknél előfordulhat. Mivel nem ismert a zavartság, az agresszió oka, nem lehet kizárni annak ismétlődését sem.

A jelentős fogyás, a táplálkozási nehezítettség valóban arra utal, hogy életének utolsó szakaszát éli a beteg. Azt, hogy nem tud inni, infúziókkal lehet pótolni, ebben, ha a beteg otthon van, a háziorvos vagy az általa „receptre rendelhető” házi ápolási szolgálat nyújthat segítséget a családnak.

Az erős fájdalmak miatt ismét meg kellene beszélni a fájdalomcsillapítást a beteget kezelő orvosokkal, hiszen a fájdalom léte egyértelműen azt jelenti, hogy növelni kell a fájdalomcsillapító adagját, esetleg – a fájdalom jellegétől függően – a morfin mellett egyéb fájdalomcsillapítókkal, idegrendszerre ható szerekkel ki lehet egészíteni a tüneti kezelést. Ebben fájdalomambulancia segíthetne vagy az onkológus, de a leírás alapján feltételezzük, hogy a beteg már csak korlátozottan szállítható, mozgatható.

A betegség jellegéből adódóan az nem várható, hogy a fájdalmak majd „maguktól” enyhülnek, ezért is lenne fontos a fájdalomcsillapítás megfelelő beállítása. Nem derül ki leveléből, hogy a morfium adag jelenleg mekkora és milyen gyakorisággal kapja a beteg, illetve hogy injekció vagy esetleg tablettás formában részesül-e morfium kezelésben. Az injekcióban adott morfin sajnos 3-4 óra alatt kiürül a szervezetből, s hatásának elmúlásával a betegnek nagyon erős, kínzó fájdalmai lehetnek – ezért is igyekeznek a daganatos betegek fájdalomcsillapítását inkább tartós hatású készítményekkel (pl. tapasszal, tablettákkal) beállítani.

Hogy pontosan mi várható ebben az utolsó időszakban, nem lehet pontosan megjósolni: amelyik szervben nő a daganat, ott okozhat funkciózavart. Ha a tüdőben nő, akkor fokozódhatnak a fulladásos panaszok. Ha növekvő májáttétek is vannak, akkor májelégtelenség, sárgaság, zavartság, májkóma alakulhat ki.

Amennyiben az agyban mégis lenne daganat csak a mostani vizsgálatnál még kicsi(k) volt(ak) ahhoz a góc(ok), hogy kimutatásra kerüljenek, akkor idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek. Az általános (fejfájás, hányinger, hányás) tüneteken túl beidegzési zavarok, bénulás is előfordulhat.

Mindaz, amit írtunk, általánosság. Az utolsó napok, egy-két hét lefolyása betegenként más és más. Ebben az időszakban a tünetek csillapítása a legfontosabb, s az a cél, hogy a beteg számára ez az utolsó időszak minél elviselhetőbb legyen.

Kapcsolódó cikkek:
Tüdőrák
Fájdalomcsillapítás
Fájdalomcsillapítás: opioidokkal a fájdalmak ellen
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Rák: miért kell, hogy fájjon?
Ahogyan az életre, a búcsúra is készülni kell

Előzmény:
Végstádium tüdődaganatban: mire lehet számítani?

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Tüdőrák, kezelések vége, aluszékonyság
Áttétes tüdőrák: hátralévő idő
Tüdőrák progressziója
Tüdőtumor: elég-e a műtét?
Áttétes tüdőrák, 59 éves férfi
Tüdőrák kombinált kezelése
Tüdőrák: kemoterápia 55 kilós férfinál?
Tüdőrák gyógyszere
Kissejtes tüdőrák terápiája
Áttétek, fogyás és fájdalmak
Tüdőrák, hörgőáttét, fulladás
Áttétes tüdőrák, fulladás
Tüdőrák és depresszió
Jó nekünk, ha a daganat szétesik?
Kiújult tüdőrák, véres köpet 
Véres köpet és dohányzás
Tüdőrák, hatástalan terápia
Nem műthető kissejtes tüdőrák?
Műthetetlen tüdőrák, útkeresés?
Műthetetlen 2 cm-es tüdőrák?
Kissejtes tüdődaganat
Kissejtes tüdőrák végstádium
Tüdőrák: meddig tarthat a végstádium?
Tüdőrák és a palliatív kezelés
Tüdőrák végstádium
Otthon meghalni
Áttétes tüdőrák: romló koncentráció
Tüdőrák és magatartászavar
Tüdőrák: áttét a szívburkon
Tüdőrák, agyi áttét
Dohányzás, kissejtes tüdőrák
Hirtelen áttétes tüdőrák?
Tüdőműtét és kemoterápia
Reménytelen tüdőrák?
Tüdőrák mint derült égből a villámcsapás
Gyorsan kifejlődő tüdőáttét?
Kérdések a kiegészítő kezelésekről
Mellkasfolyadék, COPD

Top