Súlyos, akár maradandó következményei lehetnek, ha a daganatellenes infúzió nem a vénába folyik, hanem az éren kívül a bőr alá, a szövetek közé jut, majd ott kezd szétterjedni, szakszóval extravazáció történik. Súlyossága attól is függ, milyen hamar veszik észre és tesznek ellene, ezért fontos, hogy minden beteg tisztában legyen a teendőkkel.
Az extravazációt kiválthatja, ha az infúziós tű átszúrja a véna falát, ha a branül kicsúszik a vénából, ha az adott véna áteresztő, netán megreped az érfal. A szövődmény kockázata azoknál a betegeknél nagyobb, akiknek nehezebben megszúrható a vénájuk, mert ereik vékonyak, törékenyek, esetleg korábbi kezelések miatt a vénájuk kemény, elmeszesedett vagy – főként idősebbeknél – könnyebben elmozdul (mobilis). Szintén kockázati tényező az olyan fokú elhízás, ami megnehezíti a perifériás erekhez való hozzáférést. Számos betegség is növeli a rizikót, például keringési rendellenességek, nyiroködéma, cukorbetegség, esetleg érzékelési problémák. A korszerű infúziós eszközök, pumpák alkalmazása és az egészségügyi dolgozók felkészültsége, tapasztalata viszont nagyban hozzájárul a kockázatok csökkentéséhez.
Legfontosabb, hogy a beteg tudja, mit kell figyelni: ha az infúzió beadásának helyén bizsergést, fájdalmat, égető érzést, bőrpírt, duzzanatot tapasztal, ezt gondolkodás nélkül, azonnal jelezni kell az ápolóknak. A szövet megkeményedése, a hólyagosodás, a gyulladás már későbbi tünet. Figyelmeztető jel az is, ha lelassul az infúziós folyadék beáramlási sebessége vagy teljesen leáll az áramlás. Összességében: bármilyen szokatlan tünetet tapasztal a beteg vagy a kísérője, mindenképp szólni kell az ápolóknak.
Egyes tünetek megjelenhetnek extravazáció nélkül is, ugyanis vannak olyan kemoterápiás hatóanyagok, amelyeknek ismert mellékhatása, hogy helyi bőrtüneteket váltanak ki. Erről azonban a beteget előre tájékoztatni kell, illetve ekkor is jobb extravazációra gyanakodni és ellenőrizni az infúziót, mint kockáztatni a szövődményeket. Az extravazáció felismerése sajnos nem mindig azonnali: előfordulhat, hogy csak napokkal később jelentkeznek arra utaló panaszok, hogy a kezelés idején hatóanyag szivároghatott ki a szövetek közé.
Ha bekövetkezik a probléma, s azt még a kezelés folyamán felfedezik, az ápoló azonnal leállítja az infúziót. A kanült még véletlenül sem szabad kirántani, mert arra szükség lehet a hatóanyag visszaszívásához, illetve olykor az ellenanyag beadásához. A teendők és a károsodás mértéke attól függ, hogy milyen gyógyszer, milyen mennyiségben, s hová szivárgott ki, illetve milyen gyorsan kezdődik meg a kárelhárítás. A mellékhatás súlyossága az enyhétől a rendkívül súlyos, maradandó következményekig terjedhet. Lehetséges, hogy elegendő a végtag felpolcolása és borogatása, máskor szükség lehet a hatóanyag semlegesítésére, hígítására. Súlyosabb esetben – például nem gyógyuló fekély kialakulásakor – sebészeti beavatkozás is szükségessé válhat a sérült, elhalt szövetek kitisztítására, eltávolítására, plasztikai pótlására.
Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról
Illusztráció: Wikimedia.org
