A 3 dimenziós CT sugártervezéssel és az újabb besugárzási technikák alkalmazásával az emlő és a hónalj közelében lévő egészséges szervek – szív, tüdő, légcső, nyelőcső, nagy erek – sugárterhelése jelentős részben elkerülhető, illetve minimálisra csökkenthető.
A besugárzás okozta hosszabb távú mellékhatások a kezelést követően csak hónapok vagy akár évek múlva jelentkeznek. Ezek a sugárzás okozta sejtpusztulással függnek össze, a rövid távon kialakuló gyulladásokkal ellentétben ezek már nem visszafordítható mellékhatások. Például hegesedéshez hasonló elváltozások maradhatnak vissza: ez a bőrön ma már jóval ritkább, mint régen, ugyanakkor az emlő szövetében okozhatnak torzulásokat.
A belső szervekben – például a tüdőben – általában csak a kontroll CT, MRI felvételeken látszódnak ezek a visszamaradt elváltozások, s mivel a tüdőnek kis részét érinthetik, panaszt ritkán okoznak. Az esetek egy kis hányadában okozhatnak ezek szövődményeket, ezért tesznek meg mindent a kockázat minimalizálása érdekében.
A szívet és a nagy ereket érő káros sugárzás miatti kardiológiai (szív-érrendszeri) kockázat – szintén a nem kívánt sugárterhelés minimalizálásából adódóan – ma már sok esetben nem az egyén szintjén, hanem nagy számú betegre vetítve, statisztikailag értelmezhető. Ez azt jelenti, hogy például az emlőrákból meggyógyult betegek ezreinek egészségi állapotát nyomon követik akár egy-két évtizeden át, majd a náluk az átlagnépességhez képest többletként előforduló szív- és érrendszeri betegségekből (szívritmuszavar, szívelégtelenség) próbálnak visszakövetkeztetni, ahhoz mennyiben járulhatott hozzá a szív egykori sugárterhelése.
