Milyen szakmai ajánlások érvényesek ma az emlődaganatok kivizsgálásának, kezelésének rendjére?

Fotó: Depositphotos.com

2016-ban Kecskeméten összegyűlt több száz szakorvos, hogy a legújabb nemzetközi irányelvek és a hazai gyakorlat ismeretében konszenzusra jussanak arról, mi ma az emlőrák egyes altípusainak legjobb eredményeket adó diagnosztikai és kezelési rendje.

Ezt megelőzően 2009-ben rendeztek ehhez hasonló konszenzuskonferenciát, ám az eltelt idő alatt az emlőrák diagnosztikájában és az alkalmazott komplex terápiában számos olyan változás történt, amely az akkori ajánlások felülvizsgálatát tette indokolttá. A 2016-os III. Emlőrák Konszenzuskonferencián jelentős részben ott voltak mindazon szakorvosok, akik ma Magyarországon emlődaganatok szűrésével, diagnosztikájával, patológiai és genetikai vizsgálatával, sebészetével, sugárterápiájával, onkológiai kezelésével, a betegek pszichológiai támogatásával foglalkoznak. A több napos konferencián a megelőző hónapokban együtt dolgozó, az egyes szakterületeken a legfrissebb nemzetközi irodalmi adatokat áttekintő szakmai munkacsoportok által előkészített anyagokat megvitatták, majd megegyezésre jutottak annak érdekében, hogy az országban egységes elvek, a legkorszerűbb szemlélet mentén történjen a betegek kivizsgálása, kezelése és gondozása.

Hat fő témára osztották fel a szakterületet: diagnosztikus radiológia és nukleáris medicina, sebészet, patológia, sugárterápia, szisztémás (gyógyszeres) kezelés, valamint gondozás-rehabilitáció-pszichoonkológia. A munka eredményeként a Magyar Onkológia című folyóiratban (www.huon.hu) jelentek meg azok a komplex áttekintést adó összefoglaló tanulmányok, amelyek ma az emlődaganatok hazai ellátásának szakmai útmutatóját tartalmazzák – ezek a publikációk szolgálnak iránytűként az általunk megfogalmazott válaszok közérthető kidolgozásában is.

Vannak a nagy európai és amerikai onkológiai társaságoknak is irányelvei (guideline), amelyeket különböző gyakorisággal (évente, félévente, de jelentősebb új tudományos adat esetén akár pár havonta) átdolgoznak, hogy az orvosok naprakész, összefoglalt irányelvek alapján javasolhassanak kezeléseket a betegeknek. Ilyen irányelvek találhatók angol nyelven például az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (www.asco.org), az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (www.esmo.org) vagy a világ vezető daganatkezelési központjait összefogó hálózat (www.nccn.org) honlapjain. Mindhárom szervezet különös figyelmet fordít arra is, hogy az irányelvekről a különböző rákbetegségben szenvedő betegek számára is közérthető információk szerepeljenek a honlapjaikon.

A nemzetközi és hazai konferenciák évről-évre új eredményeket hoznak napvilágra, amelyeket minél előbb be kell építeni a betegek érdekében az ellátásba, ezt a célt szolgálják az onkológiai társaságok rendszeres hazai továbbképzései is. Fontos, hogy a hazai társadalombiztosítási finanszírozás is mielőbb kövesse a trendeket, tegye elérhetővé az új eljárásokat, terápiákat, ebben az orvosszakmai szervezetek mellett nagy szerepe van a civil betegszervezetek érdek-képviseleti munkájának is.

Forrás: 200 kérdés – 200 válasz az emlőrákról

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top