Az immunterápiák nem közvetlenül a ráksejteket pusztítják el, mint a kemoterápiák vagy a célzott daganatellenes kezelések. Alkalmazásuk azt célozza, hogy felszaporodjanak az adott ráksejteket felismerni képes immunsejtek, így azok hatékonyabban küzdhessenek a daganatsejtekkel. Azt már régen megfigyelték, hogy azon emlőtumorokban, ahol erősebb immunsejt-aktivitás figyelhető meg, ez nagyobb arányban társul kedvező kimenetellel. Ugyanakkor érdemi eredményeket eddig elsősorban a melanoma, a veserák, a hólyagrák, a tüdőrák és a fej-nyaki daganatok egyes altípusaiban értek el az immunterápiákkal.
Ha leegyszerűsítjük, alapvetően kétféle eset fordul elő. Egyik esetben az immunrendszer küzdene a daganat ellen, de a daganat megakadályozza, hogy elegendő számban kialakuljanak az ellene hatékonyan támadni képes T-sejtek. (A T-sejt, T-limfocita a fehérvérsejtek egyik altípusa.) Az immunterápiák egyik fő típusa ezért a T-sejtek aktivitását igyekszik erősíteni. A másik esetben szinte egyáltalán nincsenek jelen vagy csak minimális koncentrációban a daganatot felismerni és elpusztítani képes T-sejtek. Az immunterápiák másik fő típusa ezért azokat a szabályozókat próbálja kikapcsolni, amelyek csökkentik a T-sejtek aktivitását (PD1, PDL1-gátlók). A daganatok ugyanis azáltal is igyekeznek terjedni, hogy olyan anyagokat bocsátanak ki, amelyek kikapcsolják a védekezésre alkalmas T-sejteket.
Az immunterápiáktól nem várható olyan gyors tumorméret-csökkentés, mint a kemoterápiáktól vagy egyes célzott kezelésektől. Éppen ezért bonyolult az immunterápia eredményességének kezdeti megítélése is: amíg ugyanis egy sikeres célzott onkológiai kezelésnél néhány hét elteltével már tumorméret-csökkentés látható, immunterápiáknál kezdetben még nőhet is a daganat, mielőtt csökkenésnek indul. Az első kontrollvizsgálatnál tehát még nem lehet eldönteni, hogy azért nő a daganat tovább, mert nem hat az immunterápia, vagy azért, mert már hat, de a hatás első fázisában még növekszik a daganat (pszeudo progresszió vagy flair jelenség). A daganatot körülvevő immunsejtek tömege is befolyásolhatja a mérési eredményeket.
Az utóbbi években megjelent immunterápiák alkalmazásának ma még korlátja, hogy azok csak a betegek kis részénél hatékonyak, a terápiák rendkívül költségesek, illetve egyelőre nincs olyan módszer (biomarker), amellyel biztosan előre meg lehetne határozni, hogy mely esetben fog hatni egy immunterápia. Azoknál a betegeknél, akiknél hatékony a kezelés, a tumorgátló hatás tartósabb lehet, s akár a kezelések befejezése után is fennmaradhat. Számtalan vizsgálat folyik ma – részben emlődaganatos betegek bevonásával is – világszerte immunterápiás hatóanyagokkal, hogy azokat mely betegségtípusban, milyen ütemezésben, mely gyógyszerek kombinációiban lehetne leghatékonyabban alkalmazni.
Az onkológiai kutatások és fejlesztések eredményeként különböző daganatos betegségekben már elérhető immunterápiákat a betegek gyakran összekeverik azokkal a recept nélkül kapható készítményekkel, amelyek „immunerősítőként” szerepelnek a köztudatban. Fontos, hogy mindenki tisztában legyenek azzal: az immuno-onkológiában alkalmazott immunterápiáknak semmi köze az „immunerősítés” ígéretével árult vitaminokhoz, étrend-kiegészítőkhöz, gyógyhatásúként hirdetett termékekhez. A bárki által szabadon megvásárolható étrend-kiegészítő termékek egyikének sincs bizonyított daganatellenes hatása.
