Minden rosszindulatú daganatos betegség akkor kezelhető a legeredményesebben, ha az orvosi szakmák együttműködnek. Évek óta Magyarországon is előírás, hogy minden daganatos beteg kezeléséről szóló döntést megelőzzön onkoteam (ejtsd: onkotím) megbeszélés, ez az emlőrákos esetekre is vonatkozik. Az emlőrák sem egyetlen betegség, számos altípusa ismert, az optimális kezelési tervhez nagyon sok tényezőt figyelembe kell venni.
A munkacsoportnak az emlődaganatos betegségeknél optimális esetben tagja onkológus, emlősebész, sugárterapeuta, patológus, radiológus, szükség esetén konzultációra hívható más társszakma is: tüdőgyógyászatban jártas pulmonológus, májgyógyászatban jártas hepatológus, vesegyógyászatban otthon lévő nefrológus, esetleg neurológus, ortopéd szakorvos. Ideális körülmények között az onkoteam nemcsak a betegséggel, hanem a magával beteggel egységben is foglalkozik, s a munkacsoportnak részese pszichológus is, hiszen fontos a szorongás, a stressz kezelése, a kilátásba kerülő műtét és daganatellenes kezelések következményeinek lelki feldolgozása is, mivel a terápiás együttműködés nagy részben a beteg lelkiállapotán is múlik.
Könnyen belátható, miért van szükség szakmaközi egyeztetésekre, ha végiggondoljuk milyen sok szakma munkájának eredményeként lehet eljutni az optimális kezelési terv felállításához. A diagnózishoz szükség van képalkotó (röntgen, mammográfia, ultrahang, CT, MRI) vizsgálatokra, majd a tumor pontos szövettanának, biológiai és szükség esetén molekuláris genetikai jellegzetességeinek meghatározására, ezért a radiológus és a patológus munkája elengedhetetlen.
Ezt követően a felfedezett tumor jellemzőinek ismeretében dönteni kell a valószínűleg leghatékonyabb kezelési módokról és azok egymáshoz képest való ütemezéséről: a sebésznek nyilatkoznia kell, műthetőnek ítéli-e a daganatot, emlőmegtartó vagy teljes emlőeltávolító operációt lát kivitelezhetőnek és onkológiai szempontból kielégítő biztonságot adónak, át kell tekinteni a plasztikai emlőrekonstrukció kérdését is. A sugárterápiás szakorvosnak és az onkológusnak állást kell foglalnia, hogy műtét előtti (szakszóval neoadjuváns) kezelésekkel hozzá tudnak-e járulni az operáció eredményességéhez, esetleg van-e esély arra, hogy egy műthetetlennek ítélt betegség operálhatóvá váljon. A műtét után az újabb fejlemények – operáció sikeressége, részletes szövettani eredmények – ismeretében ismét értékelni kell a lehetőségeket. Szintén a teljes munkacsoport tapasztalatára szükség van akkor, ha kiújulás vagy áttét megjelenése miatt van kezelésre szükség.
