Rák: a személyiségen is múlhat a gyógyulás?

„Kiknek nagyobb a kockázata a rákra és kiknek jobbak az esélyei a gyógyulásra?” teszi fel a kérdést a Rákgyógyítás Magazin téli kiadása, amelynek fókuszában a rák és a személyiség közötti kapcsolat áll, rámutatva az egyes személyiségjegyek betegség szempontjából jellemző vonásaira. Az ingyenes, hirdetések nélküli országos lap kiemelten foglalkozik a daganatos betegek „sokszor elégtelen” fájdalomcsillapításával, s rámutat arra is, hogy az esetek egy jelentős részében miért hasznosabb zöldségekre és nem étrend-kiegészítőkre költeni a pénzt. A rákbetegek és családjaik 2008 óta negyedévenként megjelenő országos magazinja eljut a kórházakba, klinikákra, a betegszervezetekhez, s postán is megrendelhető.

Amíg az A-típusú személyiségnek a szívinfarktusra és az agyvérzésre, a C-típusú személyiségnek a rákra lehet nagyobb a kockázata – idézi a Rákgyógyítás Magazin azokat a pszichológiai kutatásokat, amelyek összefüggést igyekeztek feltárni az emberek habitusa és jellemző betegségeik között. Amint arra Rohánszky Magda onkopszichológus rámutat, amikor valaki szembesül a rákkal, ahhoz való hozzáállását, tudatosan alakított vagy tudattalanul alakuló megküzdési stratégiáját is alapvetően meghatározza a személyisége. Mennyire áll ki egy ember önmagáért? Mennyire képes kezelni a szorongást? Milyen lesz a viszonya a családtagjaival? Mindez befolyásolja a betegség megélését.

Nem mindig ott fáj, ahol érezzük! – figyelmeztet prof. dr. Komoly Sámuel neurológus professzor, aki a fájdalmak eredetéről, típusairól, s azoknak megfelelő enyhítési lehetőségeiről ad áttekintést. Amint hangsúlyozza, a szervi eredetű fájdalmak mellett gondolni kell az idegi, neuropátiás fájdalmakra is, amikor az idegek működési zavara okozza a bajokat, emiatt a panaszok kezelése is más megközelítést kíván.

Nincs szükség szélsőséges diétákra, hosszú távon betarthatatlan és drága étrendekre, s az esetek többségében a mesterséges vitaminok és étrend-kiegészítők szedése sem indokolt – jelenti ki Kisa Judit dietetikus, aki rávilágít a gyógyulást ígérő csodadiéták gyengeségeire, s arra sarkall, hogy a hirdetések helyett a józan ész mentén alakítsák ki a rákbetegek (is) az étrendjüket. A szakember rámutat rossz konyhai szokásokra és tippeket ad ahhoz is, hogyan eshet jobban a falat az étvágytalansággal küzdő betegek számára.

A magazinnak a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kongresszusáról készült összefoglalójában az emlőrák, valamint az emésztőszervi tumorok diagnosztikájában és kezelésében nemzetközileg elismert professzorok – prof. dr. Tabár László, prof. dr. Gunter von Minckwitz, prof. dr. Florian Lordick – is nyilatkoznak. „Egy rákbeteg legdrágább kincse az ideje” címmel pedig az emésztőszervi daganatos betegeket összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület érdekérvényesítő és közösségépítő törekvéseiről olvasható beszámoló.

A lapot a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány adja ki a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tudományos partnerségével, a www.rakgyogyitas.hu portállal együttműködésben. Amint B. Papp László főszerkesztő hangsúlyozza, a 15 ezer példányban megjelenő ingyenes, s hirdetéseket sem közlő Rákgyógyítás Magazin elérhető országszerte az onkológiai centrumokban és betegszervezeteknél, de lehetőség van a postai megrendelésre is.A postai megrendeléshez egy felbélyegzett válaszborítékot kell küldeni a szerkesztőség 6723 Szeged, Építő u. 3/a címére (2013. augusztustól az új cím: 6726 Szeged, Izabella u. 8.). A szerkesztőség a megrendelőktől megcímzett, a postákon megvásárolható közepes, A/5-ös méretű, zöld színű, súlykorlátozás nélküli „postakész” válaszborítékot kér. Akik több borítékot küldenek, azoknak az újabb lapszámokat automatikusan megküldi a kiadó. Betegklubok több lapszámot is igényelhetnek, s a lehetőségekhez képest a kiadó a korábbi lapszámokat is biztosítja.

A Rákgyógyítás Magazin korábbi lapszámai:

2012. ősz: Jöhet élet a rák után?
2012. nyár: A rák mellett mi lesz a többi betegséggel?
2012. tavasz: Enni kell a túlélésért!
2011. tél: sámánok, áttétek, a halandóság feldolgozása
2011. ősz: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak
2011. nyár: veszélyes termékek, hospice, áttétek
2011. tavasz: háziorvosok, otthonápolás, tüdőáttét
2010. tél: Meddig és miként élhetünk tovább?
2010. ősz: Miért lesznek áttétek?
2010. nyár: Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban
2010. tavasz: Rák vagy rokkantnyugdíj?
2009. tél: A betegség értelme és ára
2009. ősz: Sorstársak közösségben
2009. nyár: Óvatosan a diétákkal!
2009. tavasz: Kockázatos ígéretek, virágzik a csodaszerpiac
2008. tél: Nem fájhat örökké
2008. ősz: Kemoterápiás kezelések: „rózsák és tövisek”

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top