Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés kritikus pontja a gyógyulásnak. Világ- és országszinten is nagy különbségek vannak abban, hogy a daganatos betegek mennyire férnek hozzá a terápiákhoz. Jelenleg attól függően, ki hol él, milyen iskolázottságú és milyen az anyagi helyzete, bizonyítottan eltérő esélye van a gyógyulásra – hívta fel a figyelmet a Rákellenes Világnapra időzítve az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák ellen Egyesület.
Közleményükben emlékeztetnek: 2000. február 4-én írták alá a Párizsi Chartát, mely a rák elleni világméretű összefogás alapdokumentuma. 2022-ben a Nemzetközi Rákellenes Szövetség (UICC) kezdeményezésére egy 3 éves cselekvési terv jött létre, amit követett egy nemzetközi felmérés a daganatos betegek egészségügyi ellátásban előforduló egyenlőtlenséginek feltárására. 2023 a nemzetközi összefogás éve volt, az egészségügy szereplői között új szövetségek és programok jöttek létre, melyek lehetővé tették az egységesebb, erősebb összefogást.
„2024-ben ennek a nemzetközi összefogásnak az a fő célja, hogy az egészségügyi döntéshozók figyelmét hívjuk fel az egyenlőtlenségekre világ- és országszinten egyaránt. Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák ellen Egyesület több tevékenységét is ebben a szellemben szervezi. A szervezet szlogenje, a Minden Nő Számít! is ezt a törekvést fejezi ki”- mondta Tóth Krisztina, az egyesület alelnöke, aki maga is érintettként küzd az egészség-esélyegyenlőtlenségek ellen.
Fotó: MTI – egy korábbi emlőrák elleni figyelemfelhívó séta a Lánchídon