Sikeresen zajlott az Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Program

Négy internetes szakorvosi előadással, tizenkét online tematikus csoportfoglalkozással, számos videóhíváson bonyolított egyéni konzultációval zárult le egyelőre a Gyógyulj Velünk Egyesület által javarészt 2020. október és november hónapokban lebonyolított Egyensúly Emlőrák Rehabilitációs Program. A kezdeményezés a mellrákszűrésen való részvételt is ösztönözte, a széles körű ismeretterjesztést is szolgálta. A legfőbb célkitűzés ugyanakkor az volt, hogy a mellrákos nők számára a járványhelyzetben segítséget nyújtsanak, földrajzi korlátok nélkül.

Sok százan követték élőben, több ezren pedig felvételről az interneten közvetített előadásokat. Dr. Kenessey Andrea belgyógyász-kardiológus a mellrák kezelések szív- és érrendszeri kihatásairól, Arató Györgyi dietetikus pedig a kezelések előtt, alatt és után javasolt étrendről adott átfogó tájékoztatást. Mindkét szakember önmaga is küzdött mellrákkal, így a szakmai oldal mellett az emberi oldalát is megtapasztalták a betegségnek. Sokan voltak kíváncsiak Kapitány Zsuzsanna gyógytornász a rehabilitációról, valamint dr. Végh Éva onkológus a kezelési lehetőségekről, azok változásáról adott áttekintésére. A programok visszanézhetők a betegszervezet weboldalán és a fenti linkeken itt, a Rákgyógyítás.hu oldalon is. A betegszervezet oldalán válogatott cikkgyűjtemény is található, továbbá a Rákgyógyítás Magazinnal együttműködésben több érintett nővel riport is készült, amelyekben megosztják tapasztalataikat a sorstársakkal.

Az előadások mellett lehetőség volt zárt online csoportos rehabilitációs foglalkozásokon való részvételre is. Kapitány Zsuzsanna és Ferenczi Ágnes gyógytornászok egy 12 alkalomból álló tematikus szakmai programot dolgoztak ki, amely során a kezelések alatt és után előforduló leggyakoribb problémákra tértek ki. Szó volt többek között az ödémát megelőző nyiroktornáról, a trombózis megelőzéséről, a csontritkulásról, a gerinc egészségéről, a sport és mozgás szerepéről, a különféle mozgásformákról. A résztvevők megtanulhattak nyújtási technikákat, relaxációs módszereket, az egyensúlyt javítani képes gyakorlatokat. A foglalkozások egy rövid tematikus előadással kezdődtek, majd közös tornával, a tapasztalatok megosztásával folytatódtak. A csoportos programba több mint nyolcvan mellrákkal érintett nő regisztrált, egy-egy alkalommal tíz-húsz résztvevővel zajlottak a foglalkozások. Egyéni online konzultációra is lehetőség nyílt, ezzel a lehetőséggel szintén sokan éltek. A program minden jelentkező számára ingyenes volt, ezt az egyik gyógyszercég támogatása tette lehetővé.

A visszajelzések alapján egyértelmű igény van a hasonló programokra, ahol a széles körű ismeretterjesztést csoportos és egyéni szükségletekre szabott rehabilitációs segítségnyújtás egészíti ki. A Gyógyulj Velünk Egyesület tervei szerint az anyagi források függvényében 2021-ben újra szeretnének hasonló programokat szervezni úgy mellrákos betegeknek, mint más betegséggel élő sorstársaknak.

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top