Gyógyulás vagy elmúlás: merre vezet a rákbetegek útja?

Rákgyógyítás Magazin 2013. tél

Meggyógyult daganatos betegek élettörténeteiről és végstádiumba került sorstársak sokszor túl későn érkező testi-lelki segítéséről egyaránt ír a Rákgyógyítás Magazin most megjelent téli lapszáma. A rákbetegek és családjaik negyedévenként megjelenő ingyenes, hirdetések nélküli országos lapja foglalkozik a sugárkezelés okozta mellékhatások csökkentésével, az indokolatlan étrend-kiegészítő fogyasztással, az internetes betegtájékoztatás előnyeivel és buktatóival, valamint az egyedi méltányossági gyógyszerrendelések anomáliáival is.

A pánik és a kiszolgáltatottságtól való félelem miatti öngyilkossági gondolatoktól el lehet jutni a mindenáron való életigenlésig – derül ki a Rákgyógyítás Magazin téli lapszámából. A hasábokon olyan daganatos betegek élete elevenedik meg, akik keresztülmentek műtéten, sugárkezelésen, kemoterápián, testi és lelki krízisen, s bár nem mindig láttak esélyt a gyógyulásra, ez mégis sikerült nekik, s immár hosszú évek óta maguk mögött hagyták a rákot.

A szerkesztőség vallja: a betegtájékoztatás csak akkor hiteles, ha arról is szól, hogy a rákból nemcsak a gyógyulás, hanem az elmúlás felé is vezethet út. Ennek jegyében folytatódik az „élet vége is az élet része” cikksorozat, amely azt a problémát járja körbe, hogy sok beteg nem részesül – a társadalombiztosítás által pedig támogatott – hospice ellátásban, s akikhez eljutnak a speciális feladatokra felkészült orvosok és ápolók, sokszor hozzájuk is túl későn érkezik a segítség, mert a családok vagy nem ismerik a lehetőségeket vagy félnek élni azokkal. A lapnak nyilatkozók hangsúlyozzák: a hospice segítségül hívása nem azt jelenti, hogy valaki lemondott önmagáról vagy a családtagjáról. Éppen ellenkezőleg: a tüneti kezelésekben és lelki segítségnyújtásban egyaránt jártas és tapasztalt orvosok, ápolók és önkéntesek azok, akik segíthetnek a lehető legtovább teljes és fájdalommentes életet élni.

A sugárterápiás kezelések közben a beteg nem érez semmit, s a tévhitekkel ellentétben a külső besugárzástól senki sem válik sugárzóvá. Rövid és hosszú távú mellékhatások azonban egyaránt lehetnek, amelyek elsősorban a besugárzott területtől, az érintett szervektől és a sugárdózis nagyságától függenek, s amelyekre fontos előre felkészülni – ehhez nyújt segítséget a lap.

A Rákgyógyítás Magazint a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány adja ki, ahogyan a december elején teljesen megújult reklámmentes www.rakgyogyitas.hu portált is. Az újság elérhető országszerte az onkológiai centrumokban és betegszervezeteknél, valamint a szerkesztőség 6726 Szeged, Izabella u. 8. szám alatti postacímére küldött közepes méretű „postakész” válaszborítékkal lehetőség van a postai megrendelésre is.

A Rákgyógyítás Magazin korábbi lapszámai:
2013. ősz: Rákbetegek végstádiumban: ki döntsön az út végén?
2013. nyár: Gyógyszerkutatás a rákbetegek bevonásával
2013. tavasz: Ne legyenek elárvult betegek!
2012. tél: A személyiségen is múlhat a gyógyulás?
2012. ősz: Jöhet élet a rák után?
2012. nyár: A rák mellett mi lesz a többi betegséggel?
2012. tavasz: Enni kell a túlélésért!
2011. tél: sámánok, áttétek, a halandóság feldolgozása
2011. ősz: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak
2011. nyár: veszélyes termékek, hospice, áttétek
2011. tavasz: háziorvosok, otthonápolás, tüdőáttét
2010. tél: Meddig és miként élhetünk tovább?
2010. ősz: Miért lesznek áttétek?
2010. nyár: Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban
2010. tavasz: Rák vagy rokkantnyugdíj?
2009. tél: A betegség értelme és ára
2009. ősz: Sorstársak közösségben
2009. nyár: Óvatosan a diétákkal!
2009. tavasz: Kockázatos ígéretek, virágzik a csodaszerpiac
2008. tél: Nem fájhat örökké
2008. ősz: Kemoterápiás kezelések: „rózsák és tövisek”

Top