Gyurta Danival vízilabdáztak a rákból gyógyuló gyerekek

Daganatos betegségből gyógyuló gyerekek napját tették emlékezetessé azok a sportolók és hozzájuk csatlakozott ismert emberek, akikkel egy közös sportnapot tölthettek el Keszthelyen. Ott volt Gyurta Dani, Faragó Tamás és a Jóban Rosszban televíziós sorozat Pongrácz doktora is.

A Gazdag Tibor színművész, Nagy Feró zenész, Lázár Vilmos hétszeres világbajnok fogathajtó, dr. Mohácsi János belgyógyász és sportorvostan szakorvos által fémjelzett Ments Életet Alapítvány elsődleges célja a véradás népszerűsítése, a véradásnak a gyógyászatban, illetve életmentésben betöltött szerepével kapcsolatos ismeretterjesztés. Az alapítvány ezen felül évente több karitatív akciót is szervez azért, hogy a nagyközönség számára is megmutassa hova kerül az összegyűjtött vér és mennyi gyermeken segítenek a véradók.

A közelmúltban a rákos betegségből gyógyuló gyermekeknek szerveztek programot Keszthelyen. Az esemény keretében a gyerekek és a kísérőik megnézték a Festetics kastélyt, majd olimpiai bajnokok társaságában úszkálhattak a kicsik és a nagyobbak a Hotel Helikon medencéjében. A gyereknek óriási élmény volt, hogy találkozhattak, és együtt játszhattak az olimpikonokkal.

Kapcsolódó cikkek:
Rákos gyerekek: a legkisebbek is taníthatnak küzdelemre
Rákos gyerekek az onkológián: nem éveket, életet!
Ezrek énekelték együtt a rákban elhunyt fiú dalát
Belgiumban törvénybe iktatták a gyermekeutanáziát

Top