Áttétes gyomorrák, vizesedés (jelige: ivilivi)

Nagybátyámnál 1 hónapja állapították meg, hogy rosszindulatú gyomordaganata van, és hogy már áttétes a májára is. Állítólag már nem lehet rajta műtétel segíteni, mert már elég előrehaladott stádiumban van. Enni egyáltalán nem bír. Egy hét alatt 9 kg-ot fogyott. A héten raktak be neki gyomorszondát, ott táplálják, meg állandóan csak inna, de sajnos visszajön minden folyadék a nyelőcsövéből.

Már a fél teste be van sárgulva, a lába és a hasa tele van vízzel. A vízhajtó, amit kap a kórházban, nem használ neki. Nagyon nyomja a lábát és a hasát a víz, hiába adnak neki vízhajtót, sajnos nem akar lemenni róla a víz.

Kérdésem az lenne, hogy nem lehetne-e a vizet leszívatni róla? Esetleg műtéttel nem lehetne még segíteni? Kb. mennyi ideje van még hátra? A lába kifekélyesedhet? Már nagyon fénylik a bőre, meg mintha hólyagok lennének rajta. Ennek megelőzésére lehet valamilyen krémet kapni, hogy ne legyen fekélyes a lába? Nagyon sürgős lenne a válasza, mert az orvosok egy hetet adtak neki. De a család nem nagyon tud beletörődni, hogy egy hónap leforgása alatt el lehet veszíteni egy 45 éves életerős embert.

Nagybátyjánál a hirtelen fogyást az magyarázhatja, hogy szinte teljesen elzáródott a tápcsatorna a gyomordaganat következtében. A hasban lévő víz (ascites vagy hasvízkór) valószínűleg a máj romló működésével (úgynevezett vaszkuláris, tehát ér eredetű dekompenzáció) függ össze, de az is lehet, hogy a hashártyát is megtámadta a daganat, oda is szóródott, s ekkor is gyakori a hasüregben a folyadéktermelődés.

Az alsó végtagról nem lehet „leszívni” a vizet, a hasi folyadék csapolására inkább lehet lehetőség, főleg, ha az vízhajtókra nem reagál. Ugyanakkor ez sem végleges megoldás, mert többnyire visszatelítődik, s ismételt hascsapolásokra szokott sor kerülni. Szétszóródott stádiumban a műtét nem segít, hiszen ha még a gyomorban lévő daganatot – esetleg a szervet is csonkolva – el is távolítják, akkor is ott maradnak az áttétek a májban, esetleg a hasban vagy a szervezetben más szervekben.

A lábban összegyűlő víz okozhat keringészavart a végtagban: a bőrön romlik a keringés, s a nagyon erős vizenyő mellett a lábon a bőr kipattoghat, megrepedhet, bár ez ritkán fordul elő. Mivel a fényes, feszes bőr következménye a bőr alatti kötőszövetekben lévő vizenyőnek, a kenőcsök, krémek nem szüntetik meg a vizenyő kialakulásának okát, ezért nem tudják meggátolni az esetleges kisebesedést.

A kilátásokról a kezelőorvos tud hozzávetőlegesen állást foglalni, aki pontosan ismeri a kórelőzményeket, a leleteket, az alkalmazott gyógyszerek típusát, a beteg szervezete által adott reakciókat. A tehetetlenség érzete, amit a családtagok átéreznek, valóban idegőrlő, ám ezzel együtt is nagyon fontos, hogy érzelmi támaszt, szeretetet tudjanak adni ebben a rendkívül nehéz helyzetben is a betegüknek.

Kapcsolódó cikkek:
Gyomorrák
Fájdalomcsillapítás
Vérszegénység is veszélyezteti a daganatos beteget
Kemoterápia: gyógyszerek és módszerek
Sugár- és kemoterápia: a félelmetes kezelések
Alternatív kezelések: miért nem foglalunk állást?
Csillapítani a fájdalmat, leküzdeni a szorongást
Rákbetegség: nem elég a testet kezelni

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Baktériumfertőzés: gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorpolip és tumormarker
Tumor vizsgálati értékei
Gyomorrák: legyen műtét?
Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák
Életkedv áttétes gyomorrákkal
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomordaganat gyógyítása
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése

Top