Mellműtét, őrszem nyirokcsomó (jelige: Maria37)

Mellműtét előtt állok, orvosom azt mondta, hogy a hárompontos eljárást választja, de beszélt arról is, hogy a mell fölött van valami, amit őrnek nevezett, nem tudom jól értettem-e? Kérdésem az lenne, mi az az őr, s mi a funkciója? És így hogyan alakul a gyógyulásom?

Az őrszem (sentinel) nyirokcsomóról lehet szó, az eljárás lényege pedig az, hogy az operáció során nem távolítanak el azonnal sok nyirokcsomót, mint ahogyan az régen gyakorlat volt, hanem csak azt az egyet, amely a legközelebb esik a tumorhoz, s amelyre egy esetleges terjedés elindulhatott. Ezt a nyirokcsomót patológus mikroszkóp alatt – vélhetően még az operáció idején – megvizsgálja, s ha nem lát benne ráksejtet, akkor nem is távolítanak el több nyirokcsomót. Ha lát benne daganatsejtet, akkor indokolt a műtét kiterjesztése több nyirokcsomóra.

A kilátásokról ma még nem lehet nyilatkozni, mert ehhez szükséges ismerni a daganat pontos szövettani jellemzőit, a nyirokcsomók érintettségét, az esetleges távoli áttétek létét vagy nem létét. Mindezek befolyásolják azt, hogy milyen gyógykezelésre lesz szükség a műtétet követően. A szövettani jellemzők között a műtét utáni kezelést befolyásolhatja például az is, hogy hormon receptor (ösztrogén receptor, progeszteron receptor) pozitív vagy negatív daganatról van-e szó, vagy például az is, hogy HER2 pozitív vagy negatív-e az eltávolított tumor. A daganat kockázatosságát a különféle leletek összegzéseként kialakuló prognosztikai tényezők jellemzik majd.

Kapcsolódó cikkek:
Emlőrák
Rekonstrukciós sebészet: a szike elvette, a szike visszaadja?
Emlőrákos asszonyok vallanak kálváriájukról
Gyógyító szike: rákbetegnek a műtét jó hír!?
Daganatsebészet: a rák elsődleges gyógymódja
Nem minden nő választja az emlőmegtartó műtétet
Áttétes emlőrákban is sorvasztják az ereket
A HER2-pozitív emlőrák és célzott kezelése
Emlőrák: hormonterápia és kemoterápia
Patológiai vizsgálatok: mikroszkóp alatt a világ
Fájdalomcsillapítás: lehetséges és kötelező!

Korábbi kérdések és válaszok a témában:
Mellműtét: kiújulás esélye
Mellrák, volumenkorlát: a történet vége?
Mell amputálása, tiltakozás
Melldaganat, végleges szövettan
Mellrák kezelések sorrendje
Félelem emlőrák áttétjétől, bélpanaszok
Kiújult mellrák, sorstársak

Kiújult, áttétes mellrák

Csontáttétes mellrák 60 évesen

Emlőrák, fájdalmas csontáttétek
Csontáttétes mellrák
Csontáttétes emlőrák: mi szabad?
Mellrák kiújulása 17 év után
Kiújult mellrák és Herceptin
Mellrák: kórszövettani diagnózis
Mellrák bizonytalanságai
Mellrák: in situ ductalis carcinoma
Fájdalom a műtött mellben
Megvastagodott műtött mell
Emlőrák: csomó a műtéti hegnél
Mellrák: vizsgálatok műtét után
Áttét nélküli mellműtét
Mellműtét után 9 hónappal
Mellműtét utáni CEA értékek
Aggasztó laborleletek mellrákműtét után
Tumor vizsgálati értékei
Mellrák: áttét esélyei
Mellrák, magas trombocitaszám
Fehérvérsejtszám-csökkenés
Emlőrák: kemo vagy nem kemo?
Emlőrák terápiája
Emlőrák: döntés a kemoterápiáról
Emlőrák műtét után
Mellrák: van más mód?

Top