Czeizel Endre: kevés az időm, hogy a betegségen rágódjak

Rákgyógyítás Magazin 2014. tavasz

Czeizel Endre leukémiával való küzdéséről is vall a Rákgyógyítás Magazin tavaszi lapszámában, amelyben egykori rákbetegek is beavatják az olvasókat élettörténetükbe. Az ingyenes, s hirdetéseket sem közlő országos lap kiemelten foglalkozik az egészségfelmérésnek álcázott termékbemutatók csapdáival, az onkológiai kezelések mellékhatásainak csökkentésével, s interjút közöl arról is, mit várnak szeretteiktől azok a betegek, akik végstádiumba kerülnek.

„Az élet szép, s ha harcolok érte, az immunrendszerem jobban működik, feltehetően kicsit hosszabb időt tölthetek még itt, míg ha feladom, s depresszióba süllyedek, hamarabb leépülök” – fogalmaz a Rákgyógyítás Magazinnak adott interjúban Czeizel Endre. Az ismert orvos-genetikus professzor daganatos betegséggel küzdő pácienseiről éppúgy beszél, mint a családjában halmozódó prosztatarákról, s a nála diagnosztizált, gyógyíthatatlan leukémiáról. „Nem gyógyultam meg, ismerem a realitásokat, de nem azzal telnek a napjaim, hogy ezen morfondírozok: ahhoz túl sok a dolgom és túl kevés az időm, hogy a betegségen rágódjak” – fogalmaz.

Más élethelyzetben szólalnak meg azok a betegek, akiknél már egy-két évtizeddel ezelőtt diagnosztizáltak rákot, ám azt sikeresen legyőzték vagy ha ez nem is sikerült, de több mint egy évtizede együtt élnek a visszaszorított rákbetegséggel. Azért mondják el saját történetüket, hogy biztatást adjanak a betegséggel nemrég szembesült, s az onkológiai kezelések közepén járó sorstársaknak: lehet kiút a bajból.

A szerkesztőség vallja: a betegtájékoztatás csak akkor hiteles, ha arról is szól, hogy a rákból nemcsak a gyógyulás, hanem az elmúlás felé is vezethet út. Ennek jegyében közöl a lap interjút Debrecenyi Károly István református lelkésszel, aki – vallásosságtól függetlenül – harminc éve segíti az életük végéhez ért betegeket és családjaikat abban, hogy méltósággal zárhassák le életüket. „A legnagyobb segítség, ha valódi, testi-lelki jelenléttel tudunk együtt lenni a szerettünkkel, s éreztetni vele: bármiről beszélhet. Ekkor hangozhatnak el olyan mondatok, amelyeket soha később nem lehet pótolni.”

A magazin a praktikus tudnivalók között figyelmeztet az egészségfelmérésnek álcázott termékbemutatók csapdáira, a betegeknek az étrend-kiegészítők és a gyógyhatásúnak beállított termékek révén “drágán árult remények” csalárdságára. A lap cikket közöl a daganatos betegség vagy a kezelések által kiváltott székrekedés és hasmenés kezeléséről, s a betegek bevonásával zajló klinikai gyógyszervizsgálatokról is.

A Rákgyógyítás Magazin és a www.rakgyogyitas.hu oldal kiadója a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány. Az újság elérhető országszerte az onkológiai centrumokban és betegszervezeteknél, valamint a szerkesztőség 6726 Szeged, Izabella u. 8. szám alatti postacímére küldött közepes méretű „postakész” válaszborítékkal lehetőség van az ingyenes postai megrendelésre is.

A Rákgyógyítás Magazin korábbi lapszámai:
2013. tél: Legyenek tájékozottak a rákbetegek – A tudás gyógyulás
2013. ősz: Rákbetegek végstádiumban: ki döntsön az út végén?
2013. nyár: Gyógyszerkutatás a rákbetegek bevonásával
2013. tavasz: Ne legyenek elárvult betegek!
2012. tél: A személyiségen is múlhat a gyógyulás?
2012. ősz: Jöhet élet a rák után?
2012. nyár: A rák mellett mi lesz a többi betegséggel?
2012. tavasz: Enni kell a túlélésért!
2011. tél: sámánok, áttétek, a halandóság feldolgozása
2011. ősz: Kulka-interjú, csontáttétek, májrákos sorstársak
2011. nyár: veszélyes termékek, hospice, áttétek
2011. tavasz: háziorvosok, otthonápolás, tüdőáttét
2010. tél: Meddig és miként élhetünk tovább?
2010. ősz: Miért lesznek áttétek?
2010. nyár: Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban
2010. tavasz: Rák vagy rokkantnyugdíj?
2009. tél: A betegség értelme és ára
2009. ősz: Sorstársak közösségben
2009. nyár: Óvatosan a diétákkal!
2009. tavasz: Kockázatos ígéretek, virágzik a csodaszerpiac
2008. tél: Nem fájhat örökké
2008. ősz: Kemoterápiás kezelések: “rózsák és tövisek”

Top