Megelőzés

Vonják ki a cigarettából az élményeket!

Több civil szervezet követeli: tiltsák meg minden olyan adalékanyag alkalmazását, amely a dohánytermékek fogyaszthatóságát, illetve a hozzászokást, a függőség kialakulását erősítheti. Úgy vélik, az adalékanyagok nélkül sokkal kevesebb fiatal tudná elviselni és

A light cigi is erős méreg

Tévhit az, hogy az alacsonyabb kátránytartalmú dohánytermékek csökkentenék a tüdő- vagy szájüregi daganat kockázatát. A „könnyű” cigaretták ugyan kevesebb kátrányt és nikotint tartalmaznak, ám az ezernyi másik méreganyagban nincs különbség.

8 pont a vastagbéldaganatok ellen

Az ILCO Szövetség 2009. március végén kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett a Magyar Tudományos Akadémia pécsi székházában „Vastag-és végbéldaganatok tömeges szűrése és modern vizsgálati módszerei” címmel. A résztvevők a hazai és külföldi családorvos, gasztroenterológus,

Bőrrák: rákkeltővé nyilvánították a szoláriumot

Nemzetközi szakértők egybehangzó véleménye szerint a szoláriumok használata egyértelműen rákkeltő hatású. A Nemzetközi Rákkutató Ügynökség korábban csak valószínűsítette ezt az összefüggést, most azonban – a legújabb kutatási eredményekből kiindulva – egyértelműen bizonyítottnak

Leukémia: hiányoznak a jellegzetes tünetek

A leukémiák kezdeti tünetei általánosak, általában enyhék és nem specifikusak. Igen nehéz ezért a korai felismerésük, hiszen a panaszok miatt kevesen fordulnak időben orvoshoz, és a tünetek sem utalnak egyértelműen a leukémiára.

Gyermekkori leukémia: genetika és orvoslás

A gyermekkori leukémia egyik fajtájának hatékonyabb gyógyítása, valamint a kezelés során keletkező mellékhatások esélyének csökkentése lehet annak a magyar tudósok részvételével folyó kutatásnak az eredménye, amelyről a világ egyik legtekintélyesebb szaklapja, a

Szolárium: melanóma és másféle bőrrák kockázatai

Naponta mintegy egymillió alkalommal használnak ultraibolya (UV) fényt kibocsátó szoláriumot az Egyesült Államokban, és évente körülbelül 30 milliónyian szoláriumoznak, köztük fiatalkorúak is ” ez a népesség 10 százaléka. Egyre határozottabb ugyanakkor a

Top