Aktuális

Közeleg az influenza, újra kérhető védőoltás

A megbetegedések halmozódnak. Egyelőre ugyan nem tudni, lesz-e járvány, ám a krónikus betegek bebiztosíthatják magukat: orvosuktól térítésmentesen kaphatnak védőoltást, amellyel csökkenthető a megbetegedés, s a kór miatt fellépő szövődmények kockázata.

Országos találkozóra készültek a rákbetegek

2006. november közepén több száz daganatos beteg találkozott Budapesten. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) november 16-án kezdődő háromnapos tanácskozása előtt, november 15-én hazai és külföldi szakemberektől, s ” nem utolsó sorban

Vizitdíj: egyes rákszűrésekért is fizetni kell

Az Országgyűlés elfogadta a jogszabályt, amely szerint 2007. február 15-től a háziorvosnál, a szakrendelőkben és a fekvőbeteg intézményekben vizitdíjként egységesen 300 forintot kell fizetni. A törvény szerint az onkológiai ellátásban részesülők ugyan

Ott folytatódhat a kezelés, ahol elkezdődött

Több daganatterápiában résztvevő beteg aggódott amiatt, hogy az egészségügyi átalakítások következtében gyógykezelése folytatódhat-e abban az intézményben, ahol megkezdődött. Utánajártunk: a korábbi tervekkel ellentétben egyelőre nem változik a szabad intézményválasztás eddigi rendje.

Fájdalommentes nap a fővárosban

A Reumabetegek Országos Egyesülete és a Magyar Rákellenes Liga 2007. március 2-án rendezi meg a IV. Fájdalommentes Napot, amelyen a rákbetegek és hozzátartozóik előadásokat hallhatnak az egyes fájdalomtípusokról és azok enyhítésének lehetőségeiről.

Budapesti betegfórum a limfómákról

Szeptember 8-án ismeretterjesztő szakmai napot rendeznek a limfómákról. Az immunrendszzer tumoros megbetegedésének tekinthető kórok kialakulásáról, kockátati tényezőiről, a betegség kezelésének lehetőségeiről is szó esik.

Megmozdulás a tüdőrák ellen

A tüdőrák megelőzésére, a gyógyítás és a kezelés lehetőségeire igyekeznek a figyelmet irányítani szeptember 15-én, amikor a fővárosban egy szórakoztató programokkal egybekötött „egészségügyi sétára” várnak mindenkit.

Haldoklók segítőinek világnapja

Októberben számos rendezvény hívja fel a figyelmet a végstádiumú betegek magányosságára, szenvedéseire. A hospice mozgalmak világszerte azért dolgoznak, hogy a betegek utolsó hónapjaikat kevesebb fájdalommal élhessék, s esélyük legyen az emberhez méltó, nyugodt búcsúra.

Top