Édesapám ezelőtt 4 éve gyomorrákkal volt megműtve, ami áttétes volt, több szervet is kénytelenek voltak kivenni. Most egy pár hónapja kezdte megint rosszul érezni magát, ultrahangos kivizsgáláson azt mondták, hogy semmi baja, majd egyik orvostól a másikig való sok utánjárás után kiderült, hogy a máj és az epe közötti fő vezetéken daganat van. De sajnos időközben besárgult és műteni kellett, de mivel a daganatot nem lehet eltávolítani, szondával kikerülték és kivezették a váladékot. Sajnos ez időközben nem működött és újból besárgult, most megint műteni akartak, de nagyon gyenge és nem garantálnák.
Szeretném tudni, hogy mire lehetne számítani? Van még esetleg valamilyen megoldás a gyógyulás felé?
Édesapjánál a jelenleg végzett beavatkozások valószínűleg palliatív jellegűek, vagyis céljuk a kiújult (áttétes) daganatnál nem a gyógyulás elérése, hanem a tünetek mérséklése, az állapotrosszabbodás lehetőség szerinti elodázása, jelen esetben az epe elvezetése.
Az, hogy mire lehet számítani, befolyásolja az is, hogy a kiújult daganaton kívül van-e máshol daganat, áttét, ami más szervek működését is rontja, ronthatja. Egy helyileg kiújult gyomordaganat is okozhat gyengeséget, elesett állapot, s ilyenkor nem biztos, hogy sok eredmény várható a sárgaságot csökkenteni tervező műtéttől, valószínűleg ezért is mérlegelik egy újabb műtéti beavatkozás, műtéti terhelés szempontjait is az orvosok.
Az édesapját kezelő orvossal kellene beszélni a helyzetről, ő tudd több és személyre szabottabb információt adni arról, hogy mit mutatnak a friss leletek és reálisan mi várható ezek, illetve az összkép alapján.
Folyamatos információk és tapasztalatcsere lehetősége a Rákgyógyítás Facebook közösségi oldalán.
Kapcsolódó cikkek:
Egyre többet tudnak a gyomorrákról
Gyomorrák
Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás
Onkológiai kislexikon (2.): tumormarkerek
Képalkotó vizsgálatok: UH, RTG, CT, MR, PET…
Rettegett hányinger: hogyan kerülhetjük el?
A kemoterápiás kezelés mellékhatásai
Kontrollvizsgálat: vérkép, tumormarker, képalkotás
Korábbi kérdések és válaszok a gyomorrákról:
Gyomorrák: hányás gyomoreltávolítás után
Rettegés a gyomorráktól 31 évesen
Gyomor daganata, másodlagos májdaganat
Gyomorrák hasnyálmirigy érintettséggel
Rosszindulatú gyomorrák, fájdalomcsillapítás
Súlyos gyomorrák 27 évesen
Gyomorrák 36 évesen
Gyomorrák: hogyan gyűrjük le? Élet gyomor nélkül?
Gyomorrák utáni vérvizelés
Gyomorrák, kontrollvizsgálat
Gyomorrák után 3 évvel
Gyomorrák, gyomorműtét 2003-ban, 70 évesen
Gyomordaganat, CT leletek
Csontáttétes gyomordaganat
Gyomoreltávolítás, májáttét
Gyomorrák, szondatáplálás, jejunosztóma
Gyomorrák: jejunostoma jelentése
Gyomorrák, szondatáplálás
Gyomorrák túlélési esélyek
Táplálkozás gyomorrákban
Gyomorrák, nyelőcsőrák 40 évesen
Ödéma gyomorműtét után
Gyomorrák, állapotrosszabodás
Áttétes gyomorrák, vizesedés
Baktériumfertőzés: gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorfekély és gyomorrák
Gyomorpolip és tumormarker
Tumor vizsgálati értékei
Gyomorrák: legyen műtét?
Szétterjedt, műthetetlen gyomorrák
Életkedv áttétes gyomorrákkal
Gyomorrák: élet gyomor nélkül
Étkezés gyomor nélkül
Édesanyám gyomorrákos
Hányás kemoterápia után
Gyomorrák műtétje 29 évesen
Munkavállalás gyomorrák után
Gyomorműtét utáni kemoterápia
Gyomorrák lehetséges kezelése
Gyomorrák, tüdőárnyék
Gyomorrák ellátása
Műtét áttétes gyomorrákban?
Gyomorrák kemoterápiája
Súlyos gyomorrák
Gyomorrák, lecsapolás
Gyomorműtét utáni vizsgálatok
Gyomordaganat gyógyítása
Gyomorrák: 4 évvel műtét után
Súlyos gyomorrák 20 évesen
Teljes gyomoreltávolítás után májáttét
Táplálkozás gyomor nélkül
Májáttétes gyomorrák
Burjánzó tumor és tápszerek
Infiltrált, műthetetlen gyomor
Gyomorrák alternatív kezelése